MAGNUM SPORT KIPUFOGÓDOBOK
Minden gépjármű kipufogórendszernek fontos és meghatározó szerepe van a motor működésében.
Szerepe kettős: megfelelő fojtást ad a motornak, illetőleg bizonyos sebességgel kivezeti a
motor elhasznált töltetét - a kipufogógázt. A széria kipufogórendszerek értelemszerűen
környezetvédelmi (kibocsátás), környezeti (zaj) és takarékossági tényezők (alkatrészköltség)
miatt az optimálisnál nagyobb fojtással rendelkeznek. Ezt a fojtást elvéve, más rendszerű
kipufogódobokat beépítve jobb teljesítményű (5-7 % +LE), nyomatékosabb és természetesen
hátrányként felróhatóan némiképp zajosabb, nagyobb emissziójú járműhöz jutunk eltekintve a
fent említett tényezőktől. A zajártalom minimalizálása és az optimális teljesítmény elnyerése
céljából a MAGNUM olyan kipufogó sportdobokat gyárt, melyek előzetes rendszermérés alapján,
mely figyelembe veszi az autó teljes kipufogórendszerét, illetve annak változtatásait,
számítógépes tervezéssel készülnek úgy, hogy a megrendelő a kipufogódob hangját is ki tudja
választani 3 hangkategória (kb 35-90 dB) közül. A sport hátsódobok léteznek egy-, illetve
kétcsöves kivitelben, négyféle hangtompítós és DTM véggel, mely még szebb, öblösebb hangot
kölcsönöz a dobnak, megakadályozván a kipufogógáz fémcsőnek ütközését. Minden hátsó
sportdobunk saválló-, rozsdamentes anyagból készül hő- és korrózióálló fekete festékkel
színrefújva. A MAGNUM egy napos teljesítmény- illetve hanggaranciát (a kiválasztott hangra),
valamint 12 hónap teljeskörű garanciát vállal minden termékére. A dobokat kérésre - hegesztett
kivitelben - fel is szereljük, szükség esetén a lökhárító kivágását is vállaljuk. A
kipufogórendszer további elemeinek sportrendszerűre való cserélésével 2-10% további lóerőhöz
juthatunk. Ilyen elemek a sport középdobok, illetve a katalizátor helyére szerelt sport
gázgyorsítódobok, melyek szerkezetüknél fogva spirális alakban gyorsítják fel a motorból
kiáramló kipufogógázt. A sport középdobok megadják a motor kellő folytását, de nem
akadályozzák a gázkiáramlást úgy, mint a keverőrendszerű gyári középdobok. Mindhárom dob
beépítésével és a gyári átmérőjű cső cseréjével jutunk el a MAGNUM egycsöves sportrendszerhez,
mely már 10-15% plussz lóerőt biztosít.



A MAGNUM sport kipufogóval szerelt jármű használata:
A hátsó sportdob cseréje után érezhetően rugalmasabbá, "pörgősebbé" válik a motor,
némiképp nagyobb végsebességgel, jobb nyomatékkihasználás mellett. Fogyasztása - azonos
használat esetén - a hiedelmekkel ellentétben 4-5%-kal csökkenhet, hangja - hibátlan
katalizátor, cső és középdob esetén - mély öblös tónusú, nagyobb motort feltételezővé válik. A
középdob cseréjével illetve a katalizátor gyorsítódobra cserélésével további teljesítményt
nyerhetünk, igaz némiképp nagyobb hangerő mellett. Célszerű a motort magasabb fordulaton
(3-4000 1/min) tartani, így állandóan nyomatékos, rugalmas autót vezethetünk, kisebb
fogyasztás mellett. A kipufogódobok különösebb karbantartást nem igényelnek, célszerű azonban
a króm végeket havonta egyszer krómtisztítóval kifényesíteni, mely védőréteget biztosít a víz,
só, sav, hideg-meleg hatás ellen.