Minden gépjármű kipufogórendszernek fontos és meghatározó szerepe van a motor
működésében. Szerepe kettős: megfelelő fojtást ad a motornak, illetőleg bizonyos sebességgel
kivezeti a motor elhasznált töltetét - a kipufogógázt. A széria kipufogórendszerek
értelemszerűen környezetvédelmi (kibocsátás), környezeti (zaj) és takarékossági tényezők
(alkatrészköltség) miatt az optimálisnál nagyobb fojtással rendelkeznek. Ezt a fojtást
elvéve, más rendszerű kipufogódobokat beépítve jobb teljesítményű (5-7 % +LE), nyomatékosabb
és természetesen hátrányként felróhatóan némiképp zajosabb, nagyobb emissziójú járműhöz
jutunk eltekintve a fent említett tényezőktől.

A zajártalom minimalizálása és az optimális teljesítmény elnyerése céljából a MAGNUM
olyan kipufogó sportdobokat gyárt, melyek előzetes rendszermérés alapján, mely figyelembe
veszi az autó teljes kipufogórendszerét, illetve annak változtatásait, számítógépes
tervezéssel készülnek úgy, hogy a megrendelő a kipufogódob hangját is ki tudja választani 3
hangkategória (kb 35-90 dB) közül. A sport hátsódobok léteznek egy-, illetve kétcsöves
kivitelben, négyféle hangtompítós és DTM véggel, mely még szebb, öblösebb hangot kölcsönöz a
dobnak, megakadályozván a kipufogógáz fémcsőnek ütközését. Minden hátsó sportdobunk
saválló-, rozsdamentes anyagból készül hő- és korrózióálló fekete festékkel színrefújva. A
MAGNUM egy napos teljesítmény- illetve hanggaranciát (a kiválasztott hangra), valamint 12
hónap teljeskörű garanciát vállal minden termékére.

A dobokat kérésre - hegesztett kivitelben - fel is szereljük, szükség esetén a lökhárító
kivágását is vállaljuk. A kipufogórendszer további elemeinek sportrendszerűre való
cserélésével 2-10% további lóerőhöz juthatunk. Ilyen elemek a sport középdobok, illetve a
katalizátor helyére szerelt sport gázgyorsítódobok, melyek szerkezetüknél fogva spirális
alakban gyorsítják fel a motorból kiáramló kipufogógázt. A sport középdobok megadják a motor
kellő folytását, de nem akadályozzák a gázkiáramlást úgy, mint a keverőrendszerű gyári
középdobok. Mindhárom dob beépítésével és a gyári átmérőjű cső cseréjével jutunk el a MAGNUM
egycsöves sportrendszerhez, mely már 10-15% plussz lóerőt biztosít.

A MAGNUM sport kipufogóval szerelt jármű használata:
A hátsó sportdob cseréje után érezhetően rugalmasabbá, "pörgősebbé" válik a motor,
némiképp nagyobb végsebességgel, jobb nyomatékkihasználás mellett. Fogyasztása - azonos
használat esetén - a hiedelmekkel ellentétben 4-5%-kal csökkenhet, hangja - hibátlan
katalizátor, cső és középdob esetén - mély öblös tónusú, nagyobb motort feltételezővé válik.
A középdob cseréjével illetve a katalizátor gyorsítódobra cserélésével további teljesítményt
nyerhetünk, igaz némiképp nagyobb hangerő mellett. Célszerű a motort magasabb fordulaton
(3-4000 1/min) tartani, így állandóan nyomatékos, rugalmas autót vezethetünk, kisebb
fogyasztás mellett. A kipufogódobok különösebb karbantartást nem igényelnek, célszerű
azonban a króm végeket havonta egyszer krómtisztítóval kifényesíteni, mely védőréteget
biztosít a víz, só, sav, hideg-meleg hatás ellen.